Mézes vaníliás macchiato

Mindig kísérletezgetek különféle kávéreceptekkel, bár többnyire csak az itthon fellelhető alapanyagokkal próbálkozok. Eddig egy hideg rumoskávé receptjét osztottam meg a blogon, de most következzék egy vaníliás mézes macchiato, amit szenteste főztem a családnak.

A következő módon készült:

A kávét egy kevés vaníliás feketeteafűvel kevertem el és ezzel főztem le (nem érdemes sokat belerakni, mert kesernyés lesz tőle a végeredmény). Az edénybe egy nagy evőkanál mézet raktam úgy, hogy azt érje a lecsöpögő kávé. Hosszabb kávét főztem, amit megdobtam egy nagyon kevés vanília és mandulakivonattal. Ezeket mindenképp kiskanállal adagoljuk, mert nagyon erősek és könnyen elrontják a kávét. Miután lefőtt elkezdtem felgőzölni a tejet. Egy bögrébe egy kiskanál mézet és nagyjából 1dl hideg tejet raktam és addig gőzöltem, ameddig a 2decis csésze tetejéig nem ért a hab (ha nem elég hideg a tej, akkor hamarabb fel fog forrni és kevés hab lesz rajta!) A tejet utána magas üvegpohárba töltöttem, majd egy kanálra csorgatva óvatosan hozzáadtam a kávét. Minél közelebb tartod a kanalat és minél lassabban csorgatod, annál jobban el fog különülni egymástól a három réteg (tej-kávé-hab). Ha kész, akkor egy kis elmaradhatatlan fahéj a tetejére és máris fogyasztható. További édesítést szerintem nem igényel, elég sok mézet használtam. A macchiatot érdemes előre édesíteni és külön a tejet és a kávét is, különben össze kell keverni őket, hogy jó legyen.

Ha valaki netán elkészíti, remélem finomnak fogja találni! Kísérletezni érdemes, ha van valami jó ötletetek írjatok nyugodtan, engem kávéval bármikor meg lehet venni! :)

Karácsonyi workshop Bécsben

A remekül sikerült bakonyi fotóstúra után az Arrabona Fotósokkal most Bécsbe mentünk, hogy megejtsünk egy karácsonyi évzáró fotózást. Nagyon jó társaság gyűlt össze, egy 20 fős különbusszal indultunk el. Sajnos az időjárás nem volt a mi oldalunkon, vagy hideg volt, vagy szeles, vagy borús, vagy mindez egyszerre. Azért azt szerencseként könyvelhetjük el, hogy nem esett, így nem volt teljesen esélytelen, hogy elkövessünk néhány klassz karácsonyi fotót. 

A túrát a Schönbrunni kastélynál kezdtük, itt találkoztunk a túravezetőnkkel, aki kifejezetten fotós workshopok szervezésére szakosodott és különféle érdekes feladatokkal próbálta feldobni a napot. Schönbrunn után a Mariahilfer strasset vettük be és a napot a múzeumnegyed és a belváros környékén barangolva fejeztük be. Az elsődleges célunk karácsonyi fotók készítése volt, ez szerintem csak részben sikerült. Az időjárás és a fényviszonyok miatt csak néha volt meg az a tipikus karácsonyi hangulat a városban. 

Később azonban ahogyan besötétedett előkerültek az állványok és a távkioldók és sikerült néhány fantasztikus hosszú záridős éjszakai felvételt lőni a városban, amikért bőven megérte elindulni. Személy szerint igyekeztem alacsonyabb iso-val és hosszabb záridőkkel dolgozni, azonban a kísérletezésre nem volt idő. Talán egy kicsit hosszabb távot jelöltünk ki, mint amit a túrán kényelmesen végig lehetett volna fotózni. 

Bécs egyébként fantasztikus fotóstúra célpont. A város gyönyörű és nagyon rendezett, az emberek kedvesek és akármerre fordulunk valamilyen érdekes látnivalóval találkozhatunk. Meglepő volt viszont, hogy így karácsony előtt az osztrák fővárost mennyire elözönlötték a magyarok! És most nem túlzok, a karácsonyi vásárok forgatagán átvágva tízből nyolcszor hallottam magyar beszédet, egyszer németet és egyszer valami mást.

Többnyire streetphotoban és éjszakai fotóban mozogtunk, de Sacival készítettünk néhány portrét is. A külső vaku és a színezőfóliák nagyon jól jöttek, főleg a narancssárgát és a kéket használtam. A szürke városi környezetben a narancssárga tette a legjobb hatást, amiből leginkább a werkfotóknál profitáltam. A melegebb árnyalatú fénnyel megvilágított előteret korrigálva a háttér kékes árnyalatban úszik, ami a kék óra esti hangulatára emlékeztet és sokkal szebb összhatású fotókat eredményez. 

Készítettem néhány HDR-nek valót, ezeket és a streetphotokat még nem volt időm feldolgozni, de úgy döntöttem, hogy majd egy későbbi bejegyzésben mutatom csak meg őket, amúgy is elütnek hangulatban ezektől a fotóktól. A fenti fotókon kívül még sok nagyon szép képet (és pár vállalhatóbb werket) láthattok a facebookos galériában, ahova hamarosan feltöltöm a megmaradt fotókat is. Ha a többiek fotóira vagytok kíváncsiak, akkor böngésszétek az Arrabona Fotósok facebook oldalát, a túra utáni napokban vegyesen kerültek bécsi és más karácsonyi témájú fotóink.  

Idén még biztos lesz új bejegyzés, de karácsony előtt már nem valószínű, ezért szeretnék most 

Békés és Áldott Ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak! 

Tippek a családi fotózáshoz az ünnepek során

Póczik Bence barátom kérésére írom ezt a cikket és most kifejezetten a kezdőkhöz szólok. Jönnek az ünnepek és előkerülnek a kompakt fényképezőgépek, hogy elkapjuk a legszebb karácsonyi és szilveszteri pillanatokat. Csak a spontán események fotózása még a profiknak is embert és felszerelést próbáló feladat, egy egyszerű kompakt gép automata módban pedig nehezen birkózhat meg a feladattal. Az alábbiakban leírok pár tippet és tanácsot, amik megkönnyíthetik a fotózást. Nem egy mélyenszántó technikai cikk lesz megígérem, nem megyek bele a bonyolult fogalmakba és nem kell hozzá sem komoly felszerelés, sem szoftverismeret.

A legfontosabb probléma az ilyen képeknél, hogy nincs elég fény, emiatt a képek sötétek, szemcsések, elmosódottak lesznek, még rosszabb esetben villant a vaku és egy vaksötét háttér előtti kiégett arc lesz az eredmény. Mit lehet ez ellen tenni? Triviális, de csináljunk több fényt! Biztos nagyon hangulatos csak a karácsonyfaizzók és egy gyertya fényében vacsorázni vagy ajándékokat bontogatni, de ehhez komolyabban fel kellene készülni a fotózásra is.

Első körben próbáljunk meg vaku nélkül fotózni. Érdemes a lakásban, pár nappal az események előtt kipróbálni mire képes fényképezőgépünk vaku nélkül. Az állvány jól jöhet, ha a nagy tripod sok helyet foglal a szűkös szobában, akkor kis asztali állvánnyal érdemes próbálkozni, ezekben a szituációkban nagyon hasznosak. Az állvány azonban önmagában nem elég, hiszen ha a kép szereplői megmozdulnak a fotó elkészülésekor, akkor elmosódhatnak a képen. Ha nem vakuzunk muszáj lesz magasabb ISO érzékenységet használni. Ez pont olyasmi, mint annak idején a filmes gépeknél a 100-as vagy a 200-as negatív. Ugyanolyan fényviszonyok között a 200-as negatív kétszer olyan világos képet ad, mint a százas. A digitális gépeknél az ISO érték nagyon széles sávban változtatható, már kompaktokban sem ritka, hogy még ISO3200 is választható, ami garantáltan elég lesz ahhoz, hogy a lakásban éles/világos képeket csinálhassunk vaku nélkül. Az egyetlen kompromisszum, hogy minél magasabb értéket választunk, annál szemcsésebb lesz a kép. Akik mobillal fotóznak biztosan ismerik azt a durva képzajt, ami sötétben elrontja a fotóik többségét. Érdemes kipróbálni, hogy saját fényképezőgépünk mely érték mellett mit produkál és nekünk személyesen mi az, ami még elfogadható. Nagyfelbontású gépeknél a kinyomtatott képeken kevésbé fog látszani a képzaj, ezért bátrabban mehetünk feljebb is. Minél magasabb az érték, annál valószínűbb, hogy nem fog bemozdulni a kép, akár még kézből fotózva sem, így elkerülhetjük a vaku használatát és természetes összhatású fotókat készíthetünk.

Ha a lakás megvilágítása nem elég jó és nem vagyunk megelégedve a magas érzékenységű képekkel, akkor viszont mindenképp vakuzni kell. A vakunál a leggyakoribb probléma, ha túlexponálja a képet. Ilyenkor próbáljunk meg távolabbról fotózni és akkor talán a háttér sem lesz olyan sötét. Ha van állványunk érdemes a "hosszú szinkron" technikával kísérletezni. Ekkor a gép -bár villant egy rövidet a vakuval- hosszabb ideig exponál, így a vaku által megvilágított előtér élesen és tisztán rákerül a képre, de marad elég idő, hogy a háttérről is jusson fény a fotóra, így az sem lesz teljesen sötét. A hosszú szinkron gyakran megtalálható az automata vakumódok között is, sokféleképp jelezhetik, nekem az itthoni fuji kompaktnál egy villám és egy S betű jelöli. A hosszú szinkronnál ha nem használunk állványt, akkor csak az lesz éles, amit a vaku megvilágít, a háttér elmosódhat. Ha nincs automatikus mód rá, de lehet állítani a záridőt (S vagy Tv üzemmód), akkor kapcsoljuk be a vakut és válasszunk hosszabb értéket mellé (a vakuhoz a gép általában 1/60 másodperc körüli időt választ, célszerű akár 1/4-ig is lemenni) Ha elég erős vakunk van, akkor próbálkozhatunk azzal is, hogy kicsit lágyítjuk a fényét. Sokféle házibarkács fényterelő létezik, nagyon egyszerű őket megcsinálni és sokkal finomabb szórt fényt kapunk használatukkal. Gyakorlatilag egy darab papír, vagy átlátszó fehér műanyag elég lehet, ezt erősítsük valahogy a vaku elé. (ez például egy banálisan egyszerű megoldás, de érdemes kipróbálni ). Régi külső vakukkal óvatosan, mert tönkretehetik a fényképezőgépünket. 
Ha vörös-szem effektus jelentkezne próbálkozzunk a vörös-szem csökkentő módokkal. A vörös-szem effektus oka az, hogy a vaku villanásakor a pupilla nem tud elég gyorsan összehúzódni, ezért a fény visszaverődik a vérben gazdag szemfenékről A vaku ezt világítja meg, ezért válik vörössé az emberek szeme. Amint véget ér a villanás a pupilla ismét kitágul és egy pár másodpercig nem tud összehúzódni. A vörös-szem csökkentő mód ezt használja ki és a tényleges fotó előtt duplán villant, vagy valami más fénnyel "belevilágít" a célpontok szemébe. Ez utóbbi nem túl hatékony, helyette próbáljunk meg több fotót készíteni gyors egymásutánban. Ha egy felvételen mégis megjelentek az ördögi szempárok, akkor se keseredjünk el, utólag rettenetesen egyszerű korrigálni, a Picasa, Fast Stone vagy más egyszerűbb képnézegető program is gond nélkül, szinte automatikusan megoldja!

A fény mellett a másik probléma a színek beállítása szokott lenni. A gépeket rendszerint megtéveszti a lakásokba szerelt erősen vörös hatású izzók fénye, de az újfajta energiatakarékos fénycsövekkel már zöldes vagy kékes eltolódásokat is lehet tapasztalni. Ezen az sem segít, hogy a karácsonyfa, gyertyák még néhány réteget hozzáadnak a megvilágításhoz. A digitális gép "nem tudja" milyen színek vannak a szobában, hanem megtippeli őket, amihez szüksége van egy viszonyítási pontra és minden más színt onnan mér fel. Ha ez a viszonyítási pont rosszul lett megválasztva, akkor torzak lesznek a színek és utólag sem lehet túl könnyen korrigálni, az eredmény fals lesz. Ezt a beállítást "fehéregyensúlynak", angolul "white balance"-nak hívják, sokszor csak WB néven szerepel a gépek menüjében. Automatikus üzemmódban változó teljesítményre képesek, ha úgy érezzük, hogy nem jó, amit a gép választ, próbáljuk meg a manuális értékeket. Szinte minden gépnél valamilyen időjáráshoz tartozó ikon közül választhatunk, mellettük szerepelhet többféle lámpát jelző menüpont is. Az "Incandescent" a sima izzókat jelöli, a vörös fényüket kék felé fogja korrigálni. Ha a megvilágításunk nem ilyen, akkor kékes árnyalatú fotókat fogunk kapni. Többféle "Fluorescent" menüpont is lehet, ezek fénycsövekre vonatkoznak és könnyen lehet, hogy ha energiatakerékos izzóink vannak, akkor itt találjuk meg a helyes beállítást. Persze, aki kicserélte a lakása világítását energiatakarékos LED lámpákra, annak ilyen problémája nincs, mert annak egészen jól használható, természetes (közeli) fehér fénye van. Ha nagyon nem akar megfelelni egyik beállítás sem akkor nézzünk körül a gépünk menüjében, lehet, hogy akad "Custom WB" beállítás. Ilyenkor vagy számszerű értéket kell megadjunk, vagy be kell fotózzunk egy fehér lapot és ahhoz fog viszonyítani. A használati utasítás jó, ha kéznél van próbálkozások közben.

Amikor fotózunk figyeljünk oda, hogy mi kerül rá a képre. Amikor csak tehetjük, "ne zoomoljunk rá"! Kevés fényben nagyon nehezen dolgoznak a kompakt gépek, ezen sokat ront, ha erősen ráközelítünk a témára. Célszerűbb inkább utólag vágni, tizenakárhány megapixelből bőven lehet faragni. Igyekezzünk távolabbról fotózni, az arcok sem torzulnak annyira és kisebb az esélye, hogy lemaradunk valamilyen érdekes pillanatról. Tartsuk a gépet egyenesen és ne mindig középre helyezzük azt, amit le akarunk fotózni. Ha megnézitek az amatőr fotósok munkáit, láthatjátok, hogy többnyire a "harmadolópontok" környékére helyezzük, amit fotózni akarunk. Sok gépen bekapcsolható egy segédrács, hogy a harmadolópontokat könnyen megtaláljuk, ha nincs ilyen, akkor képmezőt képzeletben osszuk fel 3x3 egyenlő téglalapra. Az osztóvonalak metszéspontjában lévő dolgokra hamarabb rátalál a szem, ezért az ilyen fotókat kellemesebbnek érezzük. Persze a kép többi részét is próbáljuk meg értelmesen kitölteni, pl a háttérben a karácsonyfával vagy az ünnepi asztallal fotózkodjunk és ne a félig bezárt fürdőszoba ajtajával!!!

Ha azt akarjuk lefotózni, ahogy a gyerekek kibontják az ajándékokat, készüljünk rá! A kompakt gépek kevés fénynél lassan fókuszálnak, a gyerekek ajándékbontáskor pedig fénysebességre kapcsolnak. Minden kompakt gép tud viszont előre fókuszálni, ha félig lenyomjuk a gombot. Ekkor megkeresik az élességet, majd fixálják és addig úgy hagyják, ameddig félig nyomva tartjuk a gombot. Ha teljesen lenyomjuk, akkor szinte azonnal elkészül a gép, szóval ha időben odaülünk, ráfókuszálunk a kellő távolságban lévő ajándékra, akkor épp a legjobb pillanatban süthetjük el gépet.

Akik nem használják rendszeresen a fényképezőgépüket, azoknak üzenném még, hogy az akkumulátorokat, elemeket időben töltsék fel és készítsék elő a memóriakártyát! :)

Remélem a fenti tanácsok érthetőek voltak és segítenek igényesebb ünnepi fotókat készíteni a családi albumhoz. Szívesen segítek, bármilyen konkrét kérdés van! Tényleg, írjatok nyugodtan és megpróbálok legjobb tudásom szerint válaszolni!

Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek!

Asus K55A gyorsteszt

Lassan beáll a márkahűség, öcsém Asus K52J notebookja kiválóan teljesített, így tavaly én is egy K53SC-re cseréltem az igencsak megfáradt MSI EX600-at. Az MSI két év alatt ipari hulladékká forgácsolódott a kezeim között, mára már szinte minden tönkrement benne, ami tönkremehetett: kiszakadt a helyéről mindkét zsanér, nem megy a bluetooth, wifi, webkamera, CD-olvasó, két USB port meghalt a négyből és a billentyűzeten teljesen kiment két sor. De ennek ellenére, külső monitorral és billentyűzettel egy jól használható gép maradt, amit szüleimnek adtam, viszont mostanra már az ő bajuk is meggyűlt vele, mivel csapágyas lett a hűtőventilátor  ami miatt egy traktorral összemérhető zajjal üzemel a gép. Már régóta érett tehát egy kisebb teljesítményű, de megbízható notebook nekik is és két pozitív tapasztalat után "karácsonyra" rendeltünk egy K55A-t, ismét az edigitaltól. Mivel jóformán csak egy napja van meg, ezért ez nem egy olyan tartósteszt lesz, amit az én K53-asomról készítettem, inkább csak ismertető, illetve összefoglaló a telepítéssel és a használatbavétellel kapcsolatos tapasztalataimról.

Az általunk vásárolt modell a K55A fehér változata, kb 110ezer forint volt táskával és egérrel, op.rendszer nélkül. Egy Intel B970-es processzor, integrált VGA, 4Gb RAM és egy 500Gb-os HDD jellemzi a hardverét, "extrák" között  szokásos dolgok, bluetooth, hdmi és usb 3.0 az említésre méltó. A gép le sem tagadhatná, hogy rokonok a K53-al, kinézetre szinte megszólalásig hasonlítanak. Szerencsére történt pár nagyon pozitív változás is. Többek között az általam nagyon kifogásolt töltőcsatlakozót végre normális helyre rakták, továbbá a káva fényes fekete helyett egy merevebbnek tűnő matt anyagból készült, ami ránézésre is tetszetős és az ujjlenyomatokat is kevésbé gyűjti. A fedőlap viszont már fényes bevonatot kapott és hasonló műanyagból készült a billentyűzet körüli rész és a csuklótámasz is. Igen, műanyag. Sok hirdetésben olvasni, hogy a gép építésénél alumíniumot használtak és a K53-nál ez így is volt, kellemes és tartós alumíniumlemezbe van foglalva a billentyűzet. A K55-nél ez csak részben van így, bizonyos modellek megkapták a fémházat, de a fehér változat, valamilyen felfoghatatlan ok miatt műanyagból készült. Valahol írta is a leírásnál, de átsiklottam felette, így kicsomagolásnál egy kissé csalódott voltam. Ennek ellenére a gép építési minősége nagyon meggyőző, a százezres kategória darabjaihoz képest kiemelkedő, nem recseg, nem hajlik, nem nyomódik be.

Változott a billentyűzet és a touchpad is. A K53 billentyűzetét egyre kevésbé szeretem, időnként ki is hagy, instabil a felfekvő pont, alacsony úton járnak a gombok. A K55A billentyűzetének gombjai még rövidebb úton járnak, szinte alig emelkednek ki a billentyűzet síkjából. Kompenzálásképpen az ütközőfelület sokkal szilárdabb benyomást kelt, úgy tűnik, hogy egy fokkal jobb tehát, mint elődjéé, de még mindig nem tökéletes. A touchpad viszont jobbnak tűnik. Már a K53 is elég jó felületű volt, de a gombjai keményen jártak. Itt viszont nincsenek dedikált gombok, hanem magát a felületet lehet benyomni az Apple notebookjaihoz hasonló módon. Méretre nagyobb, a rejtett gombokat még szokni kell, fura, hogy nem lehet kitapintani a jobb és bal gomb közötti különbséget. A megoldás azért jónak tűnik, de ahogy a billentyűzet kapcsán is, ennél is csak tartósabb használat után lehet objektíven véleményt alkotni. Más tekintetben a gépre érvényesek a K53-nál leírtak, a zsanérok, az alsó szekció, a fedőlap, portkiosztás szinte mind ugyanaz. De ez nem is baj, ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. (apróság, de az állapotjelző LED-eket is áthelyezték, kisebbek és kevésbé jól láthatóak)

A Windows 8-ról már leírtam a véleményem, alapvetően nem találtam rossznak, de még korántsem tökéletes. A Microsoft viszont nagyon erősen tolja a köztudatba az operációs rendszerét, a gép bár Win8 nélkül érkezett, kapott egy kis használati útmutatást, hogy ha netán valaki ezzel a rendszerrel akarná használni. Mivel az én "ízlésemnek" egy gyengébb processzor ketyeg ebben a konfigban, úgy éreztem, hogy egy stabilabb és gyorsabb oprendszer itt most nem feltétlenül rossz döntés. Szüleim még nem olyan gyakorlott számítógép használók, náluk nincsenek meg, azok a beidegződések, amik miatt egy átlagos felhasználónak fura lehet a win8, ezért abban reménykedek, hogy számukra kellemes tapasztalat lesz az új és látványos rendszer.

A gép kicsomagolás után szinte csöpögött a lecsapódott páráról (ne vegyetek télen laptopot) így egy bő órára pihenni hagytam. Miután kellően száraznak és szobahőmérsékletűnek találtam elindítottam a windows telepítést. A vinyón két partíció volt és a nagyobbikra nem engedte telepíteni a rendszert, ezért azonnal mindkettőt formáztam. A telepítés kb fél órán át tartott, gond nélkül lement. A formázáson kívül egy teljesen kezdő felhasználó is könnyűszerrel meg tudja csinálni, de ez így volt már a Win7 idejében is. Rövid testreszabás után azonnal rendes felbontáson, egér, billentyűzet és wifi támogatással indult a rendszer, ami driverek telepítése előtt meglepő és remek dolog.

Az Asus driverlemezein van egy remek InstALL nevű program, ami összeválogatja nekünk a megfelelő segédprogramokat és automatikusan telepít. Sajnos a dobozban mellékelt változat nem támogatta a win8-at így az asus honlapjáról kellett összevadásznom a dolgokat, ami lényegesen időigényesebb. Ami nagyon idegesítő volt, hogy szinte semmit sem tudtam elsőre telepíteni. Mintha nem kaptam volna meg a rendszergazda jogokat és a telepítőket lelőtte volna a rendszer. Pár újraindítás és némi felhasználói fiók beállítás után nagyjából sikerült megfelelően beállítani. A drivertelepítés sajna egyáltalán nem triviális windows 8 alatt. Ha tehát amatőr felhasználó vagy és win8-al akarod használni, akkor előtelepített rendszert vegyél! Még egy hozzáértő sem biztos, hogy tud segíteni, mivel úgy kell összevadászni a rendszer komponenseit. Szerencsére ezek nélkül is nagyjából teljes értékűként működik minden, ami kompenzálja a gyengeségeket Mégegyszer: ez nem konkrétan a gép problémája, hanem a gyártóé, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy alig egy hónapja elérhető az új oprendszer, így várhatóan egyre jobb lesz a támogatottsága az Asus részéről is. A maradék alapszoftver is gyorsan felkerült a ninite telepítővel (ez az alkalmazás úgy működik, hogy kiválasztjuk azon alapszoftvereket, amikre szükségünk van és ő egyszerre telepíti a legfrissebeket). Az edigital karácsonyi akcióként csomagolt egy dobozos Norton Antivirust is a gép mellé, 1 éves érvényességgel, ami nagyon szimpatikus dolog részükről.

Működés közben teljesen zajtalan volt, ez később nyilván változni fog, ahogy egy kis por kerül a hűtéskörbe, de ez minden notebooknál játszik, amelyiknél nem hézagmentes alumíniumburkolatot használnak (az pedig min 300e Ft-os vételárat jelentene). A CD-olvasó azért elég zajos, de én ezt ma már jóformán csak windows telepítésre használom. Melegedést nem tapasztaltam, bár nem is izzasztottam meg, mondjuk ez a hardver nem is arra való. Az alumíniumborítás a billentyűzet körül a K53 esetében nagyon sokat jelent a hűtés hatékonyságában, a K55A fehér műanyagával hátrányban lesz ehhez képest, viszont ez a processzor várhatóan nem fog annyi hőt termelni.

A kijelző és a hang hozza az elvárhatót. A LED panel korrekt fényerőt és kontrasztot, átlagos részletességet és enyhén szűkös betekintési szöget kínál. Ebben a kategóriában legfeljebb "máshogy rossz" kijelzőt kaphatunk, de a szuperfinom, fullHD matt képernyők csak a drágább készülékekben kapnak helyet. Hangszóró terén más a helyzet, egyre több gyártó próbálja valamilyen ismert hangszóró készítő cég bevonásával emelni a minőséget. Az Asusnál régóta Altec Lansing hangszórók vannak, amik bőven jobban, mint az átlag notebook teljesítmény, de a mai kínálatból azért túlzás lenne kiemelkedőnek nevezni. Az általános teljesítmény jó, a processzor a legújabb Sandy Bridge architektúra alapján készült és egész jó sebességre képes, bár nyilvánvalóan kimaradt belőle több fejlettebb szolgáltatás is, ami a hasonló órajeles i3-asokat úgy 15-20%-al magasabb szintre emeli. Az integrált videóvezérlő viszont sajnos nem a HD3000, hanem a HD2000 frissített változata. A mai játékok többsége nem fut vele, a pár évvel korábbiak pedig alacsonyabb beállításokkal (a notebookcheck.net szerint a COD:MW3 low beállítással 40-50fps-re képes, ami szerintem elég jó teljesítmény) viszont a kártya teljesítménye arra tökéletesen elég, hogy a windows 8 zökkenésmentesen működjön. Az áttűnések és az animációk szépek, nem akadoznak, a felhasználói élmény kifejezetten jó.

A jelenlegi konkurens gépek közül szerintem érdemes ezt választani. Nálam legitim márkaként még a Dell, Lenovo, Samsung és a Sony szerepel. Utóbbiból ennyiért ritkán lehet gépet kapni, a Samsungnak pedig személy szerint nagyon nem jön be a formaterve. A Lenovo ár/érték arányban lényegesen gyengébb mindnél (értsd: indokolatlanul drága) a Dell pedig az alsó szegmensben nem túl meggyőző felépítésre, a három év garancia pedig az edigitalnál már +5e Ft-ért elérhető, így ez sem számít túl nagy fegyverténynek, a nehézkes segédprogramokról nem is beszélve. Házon belül az Asus X55 versenyzik még. Az X széria inkább a 80-130e Ft közötti kategóriát próbálja lefedni, a K pedig a 120-200e szegmenst, ennek megfelelően utóbbinál jobb felépítésre és gazdagabb szolgáltatásokra számíthatunk, előbbinél ugyanaz a hardver olcsóbb, jelen esetben a cikk tárgyához hasonló konfig 115e Ft-ért geforce610M videókártyával érkezik már. Az Asusnál szinte minden gépnél alap az "ajándék" táska - ami egy átlagos kinézetű, de elég strapabíró, korrekt "Asus" logós puha táska - és az egér, továbbá a két év garancia háztól-házig elven működik, futár hozza, viszi a problémás gépet a szervizig. A magyarországi javítást a Fixdirect kft végzi, sajnos a K53-as töltőcsatlakozója miatt igénybe kellett vennem a segítségüket, szerencsére nagyon precízek, segítőkészek és kedvesek voltak, tökéletesen meg voltam elégedve a munkájukkal.

Összegzésképp azt mondanám, hogy azt kaptam, amire számítottam. Itt-ott fejlődött a gép a K53-hoz képest, de alig telt el egy év, a már megszokott minőségét simán hozza, az alumíniumborítás kivételével - ami csak a fehér változatnál hiányzik! A drivertámogatást nem rónám fel a K55-nek, mert aki win7-el fogja használni semmit sem fog észre venni belőle, az InstALL közbeavatkozás nélkül minden szükséges dolgot fellő és máris teljes pompájában használható a gép, ami nem túlzó megfogalmazás, hiszen egy gyönyörű, divatos laptopról van szó (szerintem ebben az árkategóriában ez a legszebb)

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom és majd pár hónap múlva egy rövid tartós teszttel is kiegészítem a fenti írást. A kérdésekre, mint a tablet-tesztnél is, igyekszem legjobb tudásom szerint és gyorsan válaszolni, írjatok nyugodtan! :)

/a képek saját készítésűek, bocs a porért és a tükröződésért, de az igazság az hogy ez hozzátartozik a gépekhez, csak a boltban és a termékfotókon olyan tiszták, a fotóimon egy reális, otthoni környezetben láthatóak/

Győr/este

Egyre nehezebb ezeknek a bejegyzéseknek címet adni, mert egyre többet fotózok este. Ahogy tegnap ígértem, hozok pár színes esti fotót is Győrből, amik a múlt héten készültek. Eredetileg holdfogyatkozást akartam fotózni, de a kérdéses időszakban a hold elbújt a felhők mögé, így kerülőúton elindultam hazafele és lőttem pár fotót arról, amit út közben láttam. A képek magas iso-n kézből készültek, ezért a gyengébb képminőség. Most így három dolog jár a fejemben "kellene" címszóval: állvány, 650D, fényerős fix nagylátó. 

Az utolsó két képnél vakuztam is, a színezőfóliáknak jó hasznát vettem. :) 

Győr streetphoto

Ha visszagörgetem a blogom az látszik, hogy egyre inkább eltolódik az érdeklődésem az éjszakai fotózás és a streetphoto felé. Kár, hogy egyelőre az előbbihez se megfelelő felszerelésem, se elég időm nincs, utóbbihoz meg... mondjuk úgy, hogy tapasztalat és kurázsi. : D
Mindenesetre igyekszem, a Győrben lőtt FF utcai fotóimat ide pakolom fel, az éjszakai képeket pedig ide. Nemrég elkövettem abból is párat, hamarosan mesélek róluk a blogon is. 

Kiállítás - A Varázslatos Bükk

Indultam egy fotópályázaton, melyen a "Bükk" volt a témakör. Néhány éve a KTK fotókörrel ejtettünk ott meg egy túrát, így gondoltam kiválasztok pár képet abból az anyagból. Két képem be is került a kiállítási anyagba. Én valószínűleg nem tudom megtekinteni a kiállítást, de aki a közelben el és megnézi, az mesélhetne majd róla! :) 

Szelektív fehéregyensúly eltolás vakufénnyel

A bonyolult cím azért egyszerű fogalmat takar, ebben a cikkben a legújabb szerzeményemről, a vakuszínezőfóliákról fogok írni. A "Flash gel" néven is emlegetett dolog rettenetesen egyszerű, egy öntapadós tépőzárral színes, fényátengedő fóliákat helyezünk fel a vakura. De miért jó ez nekünk?

Az általam megrendelt csomagban tíz fólia volt, három színben, 3 különböző fokozatú sárga, 3 zöld és 4 kék, A gyengébb fóliákat alapesetben a vakufény finom korrekciójához használhatjuk, pl a lágy-sárga remek szolgálatot tehet portréknál (akár az aranyszínű derítőernyők), az erősebbekkel érdekes effekteket hozhatunk létre.

A fóliák kreatív használatához fontos megérteni a fehéregyensúly fogalmát. Részletesen most nem tárgyalom ki, gyakorlati szempontból itt z a lényeg, hogy a szemünk és a fényképezőgép is megpróbál igazodni a különböző színű megvilágításokhoz azért, hogy az eltérő színű fény ellenére is mindent helyes árnyalattal érzékeljünk. Ezért a napfényt többnyire fehérnek találjuk, ahogy zárt térben a vaku fényét is, pedig utóbbi egy kicsit kékebb, hidegebb árnyalatú. Az alkalmazkodás okozza azt is, hogy naplementekor kéknek látjuk az árnyékokat, hiszen ilyenkor a sárga napfény miatt az érzékelt színek a kék felé tolódnak (különben mindent olyan intenzív vörösben látnánk, hogy alig tudnánk megkülönböztetni egymástól a formákat). A fényképezőgépnél ezt a "színeltolódást" fehéregyensúlynak nevezzük, az értékét automata módban megpróbálja megtippelni a gép, de mi is beállíthatjuk, RAW fájlok esetén is akár utólag (jpg-nél is, de az sokat elvesz a tónusgazdagságból)

A vakuszínező fóliák viszont eltolják a vaku fényét valamely irányba. Önmagában ennek nem lenne sok értelme, hiszen ha zöldes árnyalatú fotót akarnánk elég lenne az utómunka során eltolni a fehéregyensúlyt, viszont jól jönnek, ha csak a főtéma színét szeretnénk megváltoztatni a háttérhez képest, vagy épp fordítva.
A legintenzívebb példát -a kék színezőfólia- a táblázatban a "Strong blue shift"-nél láthatjuk. A vaku fénye ekkor nagyon erőteljesen kék színű lesz, megfestve ezzel a közelben lévő tárgyakat. Csakhogy a villanás ereje exponenciálisan csökken, így a néhány méterrel távolabb található háttérre már inkább csak enyhén sárga, késő őszi napfény jut. A képen tehát két "helyes" fehéregyensúly közül választhatunk. Ha a háttér szerint állítjuk be az előtér kékben fog úszni, ha viszont az előteret vesszük hitelesnek, akkor a háttér színei eltolódnak a kék komplementer színének irányába és úgy fognak kinézni, mintha vöröses-narancssárgás fénnyel lettek volna megvilágítva. Ugyanez érvényes a többi fóliára is, a narancs kékbe tolja el a hátteret, a zöld pedig inkább a lila felé.

A mellékelt táblázatnál hasonlóan jártam el, mint a vakufej villanásának tesztelésekor. A szobában kicsit szűkösen tudtam elhelyezkedni, az ideális ilyenkor az lenne, ha minél kevesebb külső fény jutna az előtérre, amit a vaku megvilágít, és minél távolabb legyen a háttér, hogy a színes villanás már ne tudja befolyásolni. Ha a vaku és a természetes fény keveredik az előtér és a háttér között, akkor gyengül a wb-shift és kevésbé látványos lesz a hatás. A képeket épp emiatt iso200/f11/0,5" értékekkel lőttem, az f11 kizárta azt, hogy a vakuvillanás kb egy ezredmásodperces hossza alatt sok fény jusson a háttérre, a 0,5mp-es záridő pedig elég fényt engedett be a szűk rekesz kompenzálásához. A képen elhelyeztem két fehér lapot. Bár messze vannak a tökéletes 70%-os szürke mérőlapoktól, úgy éreztem, hogy a fehéregyensúly méréséhez most ez is elegendő lesz. A bal oldali oszlopnál a háttérben lévő lapról mértem a fehéregyensúlyt, azon a fotón, amelyiken nem villant a vaku. A korrekt eredmény kedvéért beiktattam egy középső oszlopot, ahol a standard vakuvillanás értékére állítottam a színeket. A jobb szélső oszlopnál az előtérben lévő fehér lapról mértem, így minden képen más a fehéregyensúly.

A képeken jól látszik, hogy egész érdekes hatásokat lehet elérni vele. A narancs fólia mindenképp hasznos lesz portréhoz, a kékkel pedig nagyon érdekes éjszakai fotókat lehet szerintem készíteni. A zöld felhasználására még nincs konkrét ötletem, de biztosan próbálkozni fogok és ha sikerül valami, mindenképp beszámolok róla. Aki ismeri a munkásságom az tudja, hogy elég merész módon bánok a színekkel, úgyhogy egy ilyen eszközzel a kezemben lehet érdekes dolgokra számítani! ;)
 

Hitelesség

A Nikon 24/7 fotópályázat legjobb képeit nézegetve belefutottam egy ismerős vitába: sokan számonkérték az erősebb utómunkát és a PS illusztrációkat. Gyakori jelenség, hogy az emberek kikelnek a PS ellen, én is kapok ilyen kritikákat néha és már elmélkedtem is erről a blogon. Személy szerint nagyon foglalkoztat ez a kérdéskör és úgy érzem, hogy leginkább a "fotó" fogalmának tisztázása a probléma. Még nem találkoztam akkurátus, precíz definícióval, ami univerzálisan használható bármilyen képről is van szó, ha felmerül a kérdés: "ez még fotó?"
Nehéz megítélni ezt és rengeteg ellentmondásos véleményt lehet olvasni a vitázó fórumokban. Az emberek többségének eltérő elképzelése van a fotográfia határairól, de kevesek tudják ezt értelmesen megfogalmazni, így gyakran önellentmondásba keverednek. Szerintem a legjobban a hitelesség felől lehet megközelíteni a kérdést, csakhogy amíg a legtöbben azt hiszik két kategória van -hiteles/nemhiteles- addig szerintem inkább négy és ezek keveredése okozza a félreértéseket.

Kezdjük a végén. A legutolsó dolog, amit egy fotótól elvárunk a tartalmi hitelesség. Ennek az amatőr fotográfiában szerintem nincs nagy szerepe, ellenben pl egy riportfotónál különösen fontos. A tartalmi hitelesség lényege, hogy a kép történetét hűen, a körülményeknek megfelelő kontextusban, módosítás nélkül reprezentálja a fotós. Biztos sokan ismerik a lenti példát, a katonákat ábrázoló fotó három vágása, három különböző üzenetet hordoz, tartalmilag azonban csak a középső kép hiteles.

A második szint a vizuális hitelesség. Ez az amatőr fotósok mozgástere és talán ez az a szint, amit egy általános fotótól mindenki elvár, A vizuális hitelességgel azonban nehéz lenne definiálni a fotó mibenlétét, hiszen vizuálisan az hiteles, amiről a néző el tudja hinni, hogy fotó. Ez egy kicsit önmagába harapó fogalom, de ha belegondolunk nem olyan nehéz megfejteni, annyi a lényeg csupán, hogy a képre ránézve felismerje az ember az ábrázolt dolgokat, a teret és a látószöget, amiben elkészült és a fotó magában hordozza a tartalmi hitelesség lehetőségét - de nem kötelezően! - tehát akár a valóságot is ábrázolhatná. Ellenpéldát hozok, a lenti kép egy saját fotómontázsom. A kép határeset, de inkább illusztráció már, mintsem fotó, hiszen a valóságban nincs az a vizuális kontextus, ahol ilyen fehér betűk lebegnének az ember szeme előtt - najó, nyilván megoldható, de a kép nem ezt sugallja.

A harmadik szint az esztétikai hitelesség és talán ez a legnehezebben megfogható. Ettől nevezünk egy fotót "jónak", ez az a szempont, hogy a képen szereplő dolgok harmonikus rendszert alkotnak-e, hordoznak-e művészeti értéket, vagy reprezentálnak-e valamilyen esztétikumot. Szép-e a fotó? - lehetne mondani kisarkítva, de azért nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen egy komorabb témára nem feltétlenül mondanánk, hogy szép, viszont attól még elvárjuk a képtől, hogy legyen jól komponált, megszerkesztett, színeiben harmonikus vagy célzottan bontsa meg a megszokott formákat.
Ez az a szempont, amit én egy fotópályázat győztes képtől elvárnék és az a szint, ami egy PS illusztrációtól, rajztól, festménytől vagy montázstól is megkövetelendő. Ha a vizuális hitelesség megvan, de az esztétikai nincs akkor egyszerűen csak egy rossz képről van szó.

A negyedik szint univerzálisan vonatkozik szerintem minden "kép-szerű-ojjjektumra" ezt pedig technikai hitelességnek lehetne nevezni. Ez az a pont, hogy a kép legyen helyesen exponált - montázsnál megfelelően világos - a kellő helyen legyen éles, a textúrái és színei feleljenek meg az ábrázolni kívánt témának, ne legyen agyontömörítve a fájl stb stb stb. Ez amolyan alapvető dolog, aminek a hiányát azonnal kizáró oknak tartanám bármely fotópályázaton.

Ebből a levezetésből szerintem jól látszik, hogy hol kellene meghúzni a határt fotó és grafika között. A tartalmi hitelességet én csak pl a NatGeotól vagy a CNN-től várnám el, viszont ha fotóról beszélünk, akkor az legyen vizuálisan hiteles.

De vajon pl egy HDR kép fotó-e? A megfogalmazásom szerint nem lenne az, csakhogy... DE. Hogyhogy? A HDR kép szélesebb dinamikát használ és egyedi módon jeleníti meg a textúrákat. HA megfelel az esztétikai és technikai követelményeknek - tehát nincs pl nemszándékolt aura a képen, illetve tonálisan kiegyensúlyozott - akkor elkönyvelhető fotónak. Sajnos persze a legtöbb HDR-ező fotós abbahagyja az utómunkát az illesztés után és nem korrigálják a színeket, nem szűrik le a zajt és tüntetik el az aurát, ezért a nézők általában ellentmondásosan reagálnak az ilyen képekre, hiszen a fent említett elemek erősen aláássák a fotó vizuális hitelességét. Saját példával nem tudok szolgálni, ezért a neten kerestem két fotót,  ami jól bemutatja, hogy mi a különbség egy jó és egy rossz HDR között. Ez az angol nyelvű cikk részletesen taglalja a témát, én csak a két képet emelem át alátámasztani a mondanivalóm:

Az is egy fontos tényező, hogy a vizuális kultúránk egy tanult dolog. Az ahogyan az élesség, a textúrák és a fények megjelennek egy fotón megszokott dologgá vált, nap mint nap ilyenekkel szembesülünk és az emberi szem "megtanulta" ezt a vizuális reprezentációt. Amikor valami ettől eltér, mint pl egy HDR-nél, azonnal kényelmetlenül érezzük magunkat és furcsának találjuk a képet. Analóg ez a videójátékok grafikájának fejlődésével. Hat-nyolc évvel ezelőtti sikerjátékok, amiknek a grafikáját akkor kiemelkedőnek tartották, az akkori szemnek meggyőzően néztek ki. A néző tudta, hogy nem valóságot lát, de esztétikusnak értékelte a látványt. Csakhogy ahogy fejlődik a grafika, hozzászokunk az egyre részletesebb, egyre látványosabb képi világhoz és ha előveszünk egy olyan játékot, amit korábban szépnek tartottunk, a mai szemmel nézve már darabosnak, elnagyoltnak tűnik. /a képen: Far Cry 1 - 2004, Crysis 1 - 2007, Far Cry 3 - 2012 és mindhármat ugyanaz a grafikai motor, különböző változata hajtja meg/ 

De még jobb példa erre, ha megnézzük Maisie Broadhead fotóját, ami szerintem zseniális alkotás, de nagyon szokatlan látvány. A plasztikus megvilágítás és a barokk festészetet idéző képi világ elüt attól, amit egy fotón megszoktunk. Épp ettől furának érezzük, de egy középkori szemlélő meg egy fotó-szerűen elkészített festményt érezne furcsának, mert az ő tanult "látvány-kultúrája" teljesen más tónalitáshoz, fényviszonyokhoz szokott. Ez a tanulási folyamat hatalmas szerepet játszik a fotográfia és a vizuális művészetek fejlődésében és úgy általában a műalkotások megítélésében. A társadalomra kivetítve például érthető, hogy miért tartunk ma kiemelkedőnek olyan műveket, amiket régen nem értékeltek túlságosan és miért ódzkodunk attól, hogy bizonyos stíluselemeket "újrahasznosítsunk".

Személy szerint a Photoshopról és a képmanipulációról szóló vitákat értelmetlennek tartom. Mindenki fogalmazza meg magának, hogy mit vár el egy képtől és eszerint értékelje azt. Ha egy HDR kép nem tetszik az valószínűleg inkább technikai dolog, nem jól sikerült, mintsem a fotográfia mibenlétét feszegető egzisztenciális dilemma. Ha egy absztrakt képet nem tud felfogni a néző akkor az nem elég hiteles vizuálisan, ha pedig a túlzott retust kifogásolja valaki, akkor a tartalmi hitelességnek való elvárásokat kell megvizsgálni. Ennek fényében pl a Nikon pályázaton kiválasztott fotók többsége elkönyvelhető "fotónak" és inkább megvalósítás terén akadnak néhol problémák, mind technikai, mind művészeti oldalról, de az már a zsűri problémája, hogy a képeket végignézve jól alszik-e. 

    

Ismét szalagavató

2010-ben már voltam a Pápai Református Gimnázium szalagavatóján, akkor öcsém táncolt, idén pedig a barátnője, így ismét jelen lehettem, ezen a gyönyörű eseményen. A legutóbb tapasztalatok alapján már készültem, vakuval, töltött aksikkal és állvánnyal jelentem meg, hogy a -szerintem- esemény fénypontján, a UV lámpák és gyertyák fényében megejtett néhány perces táncon érdekes fotókat lőhessek. Az elképzelés az volt, hogy yongnuo 565ex stroboszkóp módját használom, hogy a tánc különböző fázisait megörökítsem egy képen, azonban sem a szög, sem a szituáció nem kedvezett terveimnek, hiszen a kevés idő nem ad teret a kísérletezésre, az én ötletemet pedig nem igazán lehetett volna enélkül kivitelezni. Próbálkozni azért próbálkoztam, hosszabb expozíciókkal és különféle vaku villanásokkal dolgoztam és nagyjából meg vagyok elégedve az eredménnyel. Két évvel ezelőtthöz hasonlóan igazán érdekes képeket sikerült lőnöm, amik most talán még világosabbak és élesebbek is.

Általában ISO400 vagy 200 érzékenység mellett dolgoztam, a legtöbb fotón 8-12másodperc közötti záridőkkel, utólagos zajszűrés nélkül, mivel az idő itt kritikus tényező volt és nem engedhettem meg, hogy a nettó záridő kétszeresét használjam fel egy-egy fotóhoz. Emiatt az alap utómunka is több volt a képekkel, de most komolyabb PS retusálásra nem volt kapacitásom, az itt közölt fotókon csak fehéregyensúlyt és kontrasztot állítottam, illetve picit javítgattam őket élesség/képzaj szempontjából. Néhány képnél nem vakuztam, többnél pedig a hosszabb záridőbe a többi vendég villanása is beszűrődött, ami szerintem érdekesen fűszerezte meg a szemközti lelátó képét.

Érdekes megfigyelni a színek változását, hiszen itt három szélsőséges fényforrás adta a kép egyedüli megvilágítását. Az UV fény a szem számára alig érzékelhető tartomány szélén van és a szenzor is kevésbé érzékeny rá. Ezzel a szemben a gyertya lágyabb fénye a spektrum túloldalán helyezkedik el, hiszen inkább az infravörös hőmérsékleti sugárzáshoz áll közelebb (de nem az! a sárga fényt nem a gyertyaláng hője, hanem az égésanyagok nátriumszennyezése okozza, bármilyen kis mennyiségű nátrium már sárgára színezi az égést... a láng színe pedig a szennyezőanyagok vegyértékelentronszerkezetétől függ, szóval nem szabad összekeverni ezeket a dolgokat, hiszen a "színhőmérséklet" egy elég megtévesztő fogalom lehet, ha ide keverjük!) A kettő között ott figyelt a vakum, a maga relatíve fehér fényével, rövidebb hatótávjával, de intenzívebb villanásával. A hosszabb záridő inkább a gyertyafénynek "kedvezett", a tágabb rekesz az UV-nek, a magasabb ISO a vakunak (az UV fényre való érzékenység nem lineárisan nő az idő és az iso függvényében) Az élesség sem egyszerű kérdés egy ilyen helyzetben, hiszen a legtöbb optikai hibát az okozza, hogy a különböző színű fény más szögben tör a lencsék felületén, itt pedig jóformán a spektrum két széléről beszélünk. Többek közt ez az oka a látszólag erős kék CA éleknek.

Sajnos a pontos koreográfiát nem ismertem és mozgási lehetőségem nem volt. Szerencsére egész jó helyre sikerült leülnünk így a 2010-es közelképek helyett, most madártávlatból figyelhettem az eseményeket. Ha ismertem volna a koreográfiát, akkor előre tervezhettem volna, hogy például a gyertyával való körbejárás elején indítsak egy expozíciót, ami épp a kör végén érne véget egy erősebb vakuvillanással. A fenti fotón látszik, hogy mire gondolok, messze nem tökéletes, de valami hasonló dolgot sikerült talán elkapni. Mindenesetre ismét hatalmas élmény volt, a végzős osztályok nagyon ügyesek voltak és szépen táncoltak. Azt hiszem valami ilyesmi a méltó lezárása négy évnyi gimnáziumi életnek. :)

Tengeri vihar

Egy ideje nem hoztam rajzot, de ma befejeztem az alábbi képet, amin már egy ideje dolgozgattam. A kép Photoshop CS6-al készült, nem használtam fel hozzá fotót sem referenciának, sem részleteiben. A kép lényegi része elég hamar elkészült, utána inkább a fényeken és az "effekteken" dolgoztam. 

A titkos kombináció: Győr, hajnal, köd, városháza

Hogy mi kell ahhoz, hogy olyan színeid legyenek, amiket órákon át tartó fotosopozással is ritkán tudsz elérni   heteken át keresel, aztán ha megtalálod egy fotón, el sem hiszed, hogy valódi? Elmodom.

Kelj fel hajnali ötkor és készülj fel egy kiadós fotóstúrára. Pucold tisztára a frontlencséket, töltsd fel az akksikat, formázd le a memóriakártyát, aztán kifelé, hogy biztosan elérd a vonatot indulj el a fél órával korábbi busszal! És bumm, egyszer csak ott állsz az állomáson, akkora ködben, hogy az orrodig sem látsz és még fél óra, ameddig megérkeznek a többiek. Mit teszel ilyenkor? Hát ha épp Győrben vagy, akkor talán érdemes előhúzni a fényképezőgépet és kinézni a Városháza elé.

Amikor kiértem épp hajnalodott, a szürkület előtti percek reggel pedig ugyanúgy viselkednek, mint a naplemente után: erőteljes kék fénybe borul minden. Csakhogy ezúttal ezt a köd alaposan megszűrte, így a városi fények kicsit elnyomták a reggeli kékórát. A városháza világítása viszont még égett, az erős narancsfény pedig megfestett mindent. Az, hogy minden nedves volt a sűrű ködtől sokat adott a képhez, így minden fénylő/tükröző felületté vált. Plussz érdekesség, hogy Győrben a főúton nem az általam annyira utált nátriumgőz lámpás megvilágítás van, hanem valami halogén vagy LED-es megoldás lehet, mivel szép, egyenletes színvisszaadású fehér fénye van (folytonos spektrum for the win!). Használható fehéregyensúlyt belőni ennyi különböző megvilágításnál lehetetlen, ilyenkor nincs is helyes beállítás, a fotósnak kell megválasztania azt az értéket, ami legjobban visszaadja, amit látott - és egyébként ilyen tényleg sincs, mert a szem dinamikusan alkalmazkodik, miközben egy fotó statikus. Akik analóggal dolgoztak ilyenkor meg voltak lőve, mert a hagyományos filmeknek fix fehéregyensúlya van. A profik különböző nyersanyagot raktak a gépbe napos időre, árnyékra és műfényre. Szerencsére Lightroomban ki lehet kísérletezni azt a fehéregyensúlyt és kalibrációt, ami a leginkább megfelel a látottaknak  fotós szándékainak.

A második képen persze már jobban érvényesül a kék óra, ami annak köszönhető, hogy lekapcsolták a városháza világítását. Sajnos állvány nem volt nálam, és a vonat is indult, így nem tudtam sok használható fotót készíteni - és azokat is magas iso-n csak -  erről a reggeli tüneményről, mindenesetre már ezért megérte felkelni (a túráról meg már írtam :P )

Brenizer módszer

Avagy hogyan szerezz magadnak nagyfényerejű objektívet occón! :)

Ma a pixinfo.com-on rábukkantam egy cikkre és azonnal felkeltette az érdeklődésem, mert egy olyan technikai dologról mesélt, amin már sokat gondolkodtam, de ezt a konkrét -egyébként végtelenül egyszerű- megvalósítást még nem ismertem.

Az egész lényege az, hogy egy rövidebb gyújtótávolságú és nagyfényerejű objektív képét imitáljuk egy hosszabb és szűkebb rekesszel szerelt objektívvel, úgy hogy panorámaképet készítünk a témáról. Ennyi. És mekkora ötlet! A háttérelmosódás "összeadódik", a technikával egy jobban elmosott képet nyerünk. Jobbra látható is a délelőtti kísérletem eredménye, a felső a referenciafotó, az alsó a végeredmény.

A panorámaképeket a 70-210el készítettem, egészen közelről, f/3,5ös rekesszel, 70mm-en. Nagyon sötét volt ma és a panoráma miatt körülményes lett volna egyenletes világítást csinálni a vakuval, ezért úgy döntöttem mehet a magasabb iso, az egész amúgy is csak szemléltetésnek készül. Több képet is csináltam, de a PS panorámaillesztője elég furán dobta össze a dolgokat, így csak egy kb 3x3-as, vagy talán picit kisebb középső terület maradt meg, kb 18megapixel (a 350D 8megapixeles képet készít). Nem volt türelmem nagyobb méretű panoráma elkészítéséhez, de minél több fotót készít az ember, annál rövidebb eredő gyújtótávolságot és kisebb "effektív rekeszértéket" (~erősebb bokeh) kap.
A referenciaképet a panoráma végső képkivágásához igazodva lőttem a kitobjektívemmel ugyanarról a távolságról. Az eredmény 40mm-en f/5 rekesz mellett készült el. A két képen jól látszik az eredmény, a gyújtótávolság miatt a perspektíva is változik, de jól lemérhető, hogy mennyivel szebb bokeh és szűkebb DOF érhető el a módszer használatával.

Alant a fentiekből egy közelebbi képkivágás egymás mellé téve. Hozzá kell tenni, hogy a bal szélső felbontása kevesebb, mint fele a jobb szélsőének, ami a panorámás módszerrel készült, ezért a képzaj is jobban érvényesült a fotón, a RAW feldolgozás és a szűkebb rekesz miatt kontrasztosabb is. Az összehasonlításon viszont az is jól látszik, hogy a 70-210 rajzolata mennyivel szebb, mint a kitobié.

Nagyon ötletes, egyszerű és remek eredménnyel szolgáló módszer, mindenképp kísérletezni fogok még vele. Hasznos tud lenni, ha van elég idő a fotózáshoz, de nincs kéznél egy 50/1,8, vagy pedig, ha olyan nagyméretű dolgokat (pl egy épület) akarunk háttérelmosással rögzíteni, amiktől nem tudunk elég távol menni, vagy nincs meg hozzá a kellő felszerelésünk.
Akit érdekel, angol nyelven itt olvashat részletesebben a dologról. 
Az online kalkulátorral pedig azt is kiszámolhatjuk milyen effektív értékre jutunk, én most pl egy 50/2-es objektívet közelítettem.

Fotóstúra checklist

Még a bakonyi túra kapcsán született az alábbi checklist kicsit viccesebb formában a csoport oldalán. Mivel a poénoktól eltekintve elég hasznos lehet, pl egy fotózás előtti felkészülésnél, gondoltam megosztom itt is:

• Fényképezőgép (természetesen) 
• Objektívek - megtisztítva, objektívsapkák, szűrők a helyükön
• -NAGYLÁTÓSZÖG! a legfőbb témánk a Bakony lesz
• -Tele, portréobi - mindenféle ritka erdei tüneményhez, őzekhez, madarakhoz, modell lánykákhoz
• -Makróobjektív vagy makrós felszerelés

• Memóriakártyák,pendriveok - üresen!
• Esetleg tablet, kisebb laptop archiválásra meg két km-kő között képnézegetésre (feltöltve, elég üres memóriával ez is)
• Akkumulátorok - feltöltve!
• Vaku - diffuzorok, fényterelők, állványtalp, kioldók, stb
• Állvány - állványtalp!
• Táska - csatok, szíjak rendben? 
• Lencsetisztítókendő - szükség esetére
• USB kábelek, távkioldók, egyéb tyúkbél

• Túracipő - ne törjön fel, ázzon be
• Réteges ruházat - egy réteg meleg idő esetére, egy vastagabb réteg hidegre, egy vízálló esőre (ez utóbbi opcionális szerintem)
• Papírzsepi

• Hátizsák - ha a fotós táskába nem fér bele a sör :D 
• Hidegétel - szendvics, pizza, kaviár, ki mit szeret
• Szénhidrát - csoki!
• Víz - igen, ez is kell, mert az alkohol dehidratál
• Alkohol - tetszőleges fajta és mennyiség 
• Energiaital - csak annak kötelező aki nem olimpikon és háromnál több L-es obit hoz

• Alap dolgok, de telefon, személyi, pénz nem árthat. 

• Modelleknek esetleg:
• Váltásruha, kiegészítők hogy lehessen variálni a stíluson
• Gyors sminkjavító készlet

Amit ne hozz:

• Válóperesügyvéd, sörétespuska, fűnyíró, palotapincsi, vadászrepülő. 

Ilyesmikre valószínűleg nem lesz szükség.

  

Fotózás alapismeretek: Fájlszervezés és munka a képekkel

Úgy éreztem itt az ideje rendszerbe szedni a fotózás és az utómunka terén szerzett tudásom, ezért elindítok egy cikksorozatot a blogon "Fotózás alapismeretek" címmel, amiben a saját módszereimet osztom meg veletek. Nem fogok egy tematikus sorrendet követni, inkább ahogy éppen szembejön egy téma írok róla. Pár dolgot amúgy is érintettem már többször, egyszer majd rendszerbe szedem őket, addig is kattintsatok a bejegyzések alján a "technika" vagy a "leírás" címkékre, ha ilyen témában akartok olvasgatni.

Az első írás a fájlszervezéssel és az utómunkával kapcsolatos, rövid kis összefoglaló arról, hogy én mit gondolok a dologról. Az egész alapprobléma onnan jön, hogy elképesztően sok fotót lehet lőni a digitális gépekkel, amik aztán felemésztik és káoszba burkolják számítógépünk kapacitását. Ezen nem segít, hogy a legtöbb program megpróbál brutális adatbázisokat építeni a képeinkből - azokból is, amik teljesen privátak és nem szeretnénk, ha belepiszkálna - amik aztán totál használhatatlanná válnak, HA nem használunk valamilyen rendszert a képekkel való munka során.

Én eddig úgy dolgoztam, hogy Lightroommal egyenesen a fényképezőgépről archiváltam le a fotókat (ennek nagy előnye a kártyaolvasóval szemben, hogy kíméli a memóriakártya fedelét, ami amilyen apró, annyira vitális része a gépnek, tökéletesen használhatatlanná válik a gép, ha nem tudod becsukni a mem.kártya fedelét! ). A Lightroom azonnal felveszi az adatbázisába a fotókat, amiket utasításomra rendszerint a "Képek/2012/Dátum_téma" mappába dobál ömlesztve. Ezután a Lightroomon belül dolgozgatok, majd az előbb említett mappán belül egy "Export" nevűbe mentem ki a teljes felbontású fotókat. Az esetek többségében ezek "készek", de néha Photoshoppal még dolgozok rajtuk, ilyenkor egy "psp" tagot írok a fájlnév végére, amikor lementem őket az export mappába. És itt véget is ér a munka, lusta dög vagyok és vízjelezés, leméretezés nélkül töltök fel mindent, amink van azért pár komoly hátránya. Ha mégis leméretezek, akkor a fájlnévbe "pspr"-t vagy valami hasonlót írok, teljesen következetlenül és ugyanoda mentek. Nem kell mondanom talán, hogy ez az eljárás csak a rend látszatát -sem- kelti, elég arra gondolni, hogy "mit nyitok meg,ha valakinek meg akarom mutatni a kész anyagot?" vagy mit tesz a Picasa az egésszel, ha beimportálom a mappát. Nem jó így. Ezt már régóta érzem, ezért ma kidolgoztam egy "standardot" -amit egyébként a céges fájlszervezésből és standardizálásból lestem el- és ez reményeim szerint megreformálja a képekkel való bánásmódot és a továbbiakban rend lesz a winchesteremen (a korábbi képek rendszerezésére nem is merek gondolni, ilyen naiv már nem vagyok, SOHA nem lenne rá elég időm :D )

Szóval a rendszer, a fotózást követő teljes munkát felölelendő:

1. Fotók elkészítése 
1. csak RAW – általánosan mindig csak RAW fájlokkal
2. RAW+JPEG – csak akkor,ha a feldolgozatlan fotókat gyorsan vissza akarjuk nézni, családi képek, portré+tableten visszanézés stb.
3. csak JPEG – csak kevésbé fontos dokumentációknál
2. Fotók archiválása a szgépre
1. RAW/+JPEG: Lightroommal 
1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_Hónap_Nap_Téma\Original
2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_orig.jpg
3. meta: név, fényképezőgép, típus, fotózás helye, téma, időszak, angolul és magyarul
2. JPEG – bemásolni téma szerinti mappába
3. Családi fotókat NEM Lightroommal, hanem máshova bemásolva, esetleg alternatív LR katalógust fenntartani nekik? 
3. Gyors szelektálás (az életleneket könyörtelenül, a szélsőségesen rossz expozíciókat óvatosan)
4. Félnyers előnézeti képek generálása werkekhez, modelleknek megmutatásra stb
1. Lightroom általános PRESETekkel feljavítani picit (kontraszt, színek, élesség)
2. kiexportálás PRESETTEL (fullHD-ban, 70%-os jpg) 
1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_HÓNAP_TÉMA\preview\
2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_preview.jpg
3. RAW+JPG esetén az eredeti jpg-ek törlése!
5. Válogatás (innen kezdve csak RAW/Lightroom)
1. témák/beállítások szerint felosztás 5 színű címkével
2. témák szerint megkeresni a legjobbakat, címkézni/megjelölni
6. Utómunka Lightroomban
7. Exportálás
1. TELJES FELBONTÁS – presettel 
1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_HÓNAP_TÉMA\\Fullsized\
2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full.jpg
2. Ha kell utómunka PS-ben
1. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_ps##.jpg
3. Ha kell utómunka egyéb programban:
1. IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_HDR##.jpg
2. IMG#####-##_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_Pano##.jpg
3. stb
4. FullHD netre vízjelezve –  FASTSTONE 
1. mappa: Képek\fullHD\\ÉV\\ÉV_HÓ_NAP_TÉMA
2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_fullHD_m.jpg
3. ps és alternatív verziók kitörlése
5. Facebook méret 960px 75%jpg, FASTSTONE-al a fullHD képekből 
1. mappa: …//960px
2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_960px_m.jpg
8. Diaporáma, videó, egyéb a fullHD mappákba! 
9. Publikálás
1. Facebook – Lightroom preset vagy a fb felületén keresztül 
2. Picasa – Picasaval monitorozni a fullHD mappákat és netre export
3. Tumblr/flickr/500px stb – minden picasa export után a legjobbakat
4. Blog: 
1. picasa export után felvenni az archívumba
2. Blogbejegyzés
10. Archiválás
1. Külső vinyóra a RAW, Fullsized, fullHD mappák
2. Alternatív helyre a Fullsized mappák

Az eredmény az,hogy egy fotózás után lesz egy mappánk rendszerezve az eredeti RAW fájlokkal, mellette egy Preview mappában a nyersek kisebb méretben, előnézet céljából enyhén korrigálva, mellette egy Full mappában a feldolgozott eredeti fájlok teljes méretben, illetve a PS-el utómunkázott változatok sorban és végül egy 960px méretű képeket tartalmazó könyvtár a facebookos megosztásra. /a fb 960px-re méretez, kb 75%-os tömörítéssel, ha ezt elvégzed előre a gépen, akkor jobb eredményt kapsz! /

Egy teljesen másik helyen pedig lesz egy fullHD sorozat csak azokról a képekről, amiket feldolgoztunk, készek,megérettek bemutatásra és elég nagy a felbontásuk, hogy bármin megmutathassuk őket, de nem foglalnak rettenetesen sok helyet.  

Tulajdonképpen három programot használtam, Lightroommal végeztem a munka nagy részét. Az átméretezéseknél és átnevezéseknél a Fast Stone sokkal intelligensebb és gyorsabb, így a nyers fájlok feldolgozása után érdemes inkább ezt használni. Mindkét program képes eltárolni a különböző beállításokat, így gyorsan előhívhatók a különböző (full, 960px, fullHD) mentési beállítások.
A Picasa csak a publikáláshoz kell, és ezért jó,hogy a fullHD mappa külön van, hiszen így automatikusan importálja őket és szinkronizálja a google+ fiókkal, ahol könnyen és gyorsan tovább lehet osztani a képeket bárhova, nagyon jó privacy beállításokkal. 

A fájlneveknek pedig az a haszna, hogy gyorsan rákereshetünk egy adott sorozat összes változatára, pl a "TÉMA" részt beütjük a fájlnévből a win7 keresőjébe és azonnal kilistázza a nyers fotókat, készeket, átméretezetteket a sorozatból. Az eredeti fájlszámozás megtartása a képenkénti azonosításnál fontos és a gépünk expószámát is nyomon lehet vele követni. 

Megvallom őszintén, a fájlszervezés egy olyan pont, ahol úgy érzem lehetetlen tökéleteset alkotni, mert az ember úgyis ellustul, épp siet, vagy speciális eset áll elő és borul a rendszer, nő a káosz. Még csak nem is biztos, hogy ez a rendszer be fog válni, de mostantól megpróbálom ezt követni és majd beszámolok a tapasztalataimról és finomítok rajta szükség esetén. Reményeim szerint elindul a blogbejegyzés alatt egy kis beszélgetés, amiben megoszthatjuk egymással a trükkjeinket a fájlszervezésre, hátha közösen össze tudunk hozni valami jobb eljárást. Nyilván ahány fotós, annyi igény, pl a fenti rendszer nem fedi a munkaként végzett fotózások igényeit, ez most kifejezetten amatőr fotózáshoz szól.

Kommentben várom a véleményeket! 

Képek: google

Dragon

Ma kísérletezgettem kicsit makrózással, de a gekkó túl izgága a retro módszerhez, amiről korábban már írtam (hiába na, nem kaktusz :D ), így az AF-re és a kitobi/tele normál leképzésére kellett hagyatkoznom, ami legjobb esetben sem több 1:5-nél szerintem (csak saccoltam). Gondolkoztam valami olcsó makrós cucc beszerzésén, egy retro gyűrű már pár ezer forintért beszerezhető, de úgy érzem,hogy a jelenlegi objektíveimmel nem lenne egy életképes kombináció, ha a kitobira rakom a telét, akkor túl kis képátmérő lesz, ha a telére a kitobit, akkor túl nagy leképzés, lehetetlenül kis mélységélességgel. Egy közgyűrű sor hasznos lenne, és 3e Ft környékén már lehet kapni, de ezzel meg az a probléma, hogy nem viszi át az elektromos jeleket. A manuális fókusszal még nem lenne bajom, makrónál egy idő után, amúgy is felhúzza magát az ember azon, hogy az AF össze vissza fókuszál és átvált MF-re. Nagyobb probléma, hogy a blende vezérlést sem viszi át és az én objektíveimen nincs rekeszgyűrű (ebből a szempontból a régi Nikon objektívek sokkal átgondoltabbak voltak).

Egy AF-es közgyűrűsor már 20e környékén van, annyit viszont most nem szeretnék a témára áldozni, meg amúgy is: ennyi pénz környékén már kapni a Cosina/Pentax/Vivitar/Voigtlander/Soligor és még kitudja milyen néven futó ősi 100/3,5makrót, ami 1:1-es leképzést ad, manuális fókusz mellett, megdöbbentően jó képminőséggel. Csakhogy ennek a lencsének egy nagy problémája van, mégpedig az, hogy jóformán lehetetlen beszerezni. Ha valaki belefutna egybe tehát, mindenképp dobja utánam!

Persze az "álomobi" makrózásra a Tamron 90/2,8, amihez már volt párszor szerencsém és mindig lenyűgözőnek találtam. Többet makróobjektívtől én nem is várok el. A Canon 100/2,8asa is elég jó objektív, de szerintem nem annyival jobb, mint amennyivel drágább. Makrónál a legtöbb úgyis a szakértelmen és a türelmen múlik, aki nem képes precízen élességet állítani, rekeszt megválasztani, világítani, az nem tud sikeres képeket készíteni, bármilyen komoly készüléket adnak is a kezébe.

Apropó, ha már makróobjektíveknél tartunk, egy jó tanács, amiről mindig beszélek, ha élőben kérdeztek róla, de talán itt a blogon még nem említettem: felejtsétek el az 50-60mm körüli makrókat és a 100-nál hosszabbakra sem érdemes túlságosan ráizgulni. Miért?

Makrózásnál nagyon fontos a használható mélységélesség (továbbiakban DOF - depth of field), ami többek közt három dologtól függ: gyújtótávolság, tárgytávolság, rekeszérték. Nekünk ezek közül az első kettő fontos most. Általános optikai jelenség, hogy minél hosszabb az effektív gyújtótávolság, annál kisebb a mélységélesség, azaz minél nagyobb teleobjektívet használunk, annál kisebb térrész fog az éles tartományba esni. Ez az 50mm-es makróobjektívek malmára hajtja a vizet és a 180mm-es csodák lehetőségeit igencsak leszűkíti a néhány mm-es tárgyak világára. Csakhogy mint mondtam a tárgytávolságtól is függ a DOF, mégpedig minél közelebb mész valamihez, annál jobban lecsökken a hasznos térrész. A makróobjektíveknél ez azt jelenti, hogy ugyanazon leképzéshez az 50mm-esnél közelebb kell menni, mint egy 180mm-esnél. Az egyik tényező tehát a rövid makróknak kedvez, a másik a hosszúaknak, akkor most melyik a nyerő? Hát ami a kettő között van!

Most ez így hasratésszerűnek tűnhet, de higgyetek nekem anélkül is, hogy DOF/f/t diagramokat mellékelnék: a két tényező, APS-C méreten nagyjából 100mm-nél találkozik: ennél a gyújtótávnál még nem érvényesül annyira a teleobjektívek szűkebb DOF hatása, viszont ugyanahhoz a leképzéshez hosszabb tárgytávolság kell, messzebb maradhatunk a témától, így emiatt sem szűkül be drasztikusan a mélységélesség. Tehát általános célú makrózásra a legjobbak a 70-120mm közötti makróobjektívek, pl a Tamron 90/2,8SP, vagy a Canon 100/2,8 (használtam régen egy Nikkor 105/2,8-at, az is meggyőző volt).

 A fenti képekről még pár infó sorban, akit érdekelne:
1. A 70-210es tele retro állásban, vakuval
2. A 70-210es tele a gépre rakva, AF, 195mm f/4,5, vakuval, ISO200, 1/200sec
3-4. 18-55mmes kitobi, MF, 55mm, ISO400, f/8, 1/30sec, indirekt vaku és a terrárium vörös megvilágításával kombinálva.